Május 18, hétfő

Reggel kipihenten ébredtünk és kipróbáltuk az irish breakfast-t reggelit, amitől tényleg nem lesz éhes az ember délutánig. Reggel ugyan még telefonon bepróbálkoztunk, hátha indul hajó, de nem jártunk szerencsével. Így maradt Cashel. Dél körül odaértünk, letettük az autót a városban, és gyalog indultunk a várat meghódítani. Az erőd egy szikla tetejére épült, ami jó döntés volt mert gyakorlatilag csak a bejáratnál lehet megközelíteni.
Itt ugyan kötelező volt a csoport és az idegenvezetés, de mégis ez volt az egyetlen hely, ahol mindezeket nélkülözni tudtuk és így nyugodtan, önállóan nézelődhettünk.

Jegyvételkor az alábbi párbeszéd zajlott le angol nyelven:

-Milyen nyelvű csoportot és idegenvezetést kérünk, mert belépni csak így lehet.
-Magyart ! -válaszoltuk rá kapásból, angolul.
Rövid gondolkodás után megszólalt a jegyárus:
-Elnézést kérünk és nagyon sajnáljuk, de nincs magyar nyelvű szolgáltatásunk, ezért ha nem volna probléma, akkor mehetünk önállóan ketten is.
-Köszönjük. :-) -válaszoltuk még mindig angolul.

Szóval nem tudom, hogy utána kapcsolt-e az ember, ha ilyen jól értünk angolul, akkor talán nem is kellene magyar nyelvű idegenvezető. Persze ezt nem is vártuk meg, hanem egyből bementünk, hogy nagy örömünkre, önállóan, egyedül felfedezzük Cashel várát. Természetesen itthon már jó előre felkészültünk ismertetővel no meg a Lonely Planet útikönyvvel. (E könyv már szinte önállóan is kiváló idegenvezetőnek bizonyult útjaink során)

Cashel több száz évig volt királyi székhely, Tara riválisaként. Bent hatalmas területen temető található, ami több száz év óta folyamatosan a mai napig használnak, mint minden ilyen műemlékhez kötött temetőt Írországban. A katedrális erősen romos állapotban volt – épp akkor újították fel, de így is látható volt, hogy milyen monumentális épület lehetett. A bent levő többi épület is látogatható volt, így elég sok időt töltöttünk ott.
Az erőd után sétáltunk a városban, bevásároltunk, majd az egyik legeldugottabb látnivalót kerestük fel, a Grange Stone Circle-t. Ez egy 8-10 ezer éves kőkör, amit még a kelták építettek. A kör egy olyan területen feküdt, ahol több kőkori leletet is találtak. Addigra már szakadt az eső. Nehezen találtunk oda, szükség volt az útikönyvre, a térképre és a GPS-re egyaránt. A kövek egy külön elkeritett területen volt, előtte egy tábla állt, melyen a részletes története volt olvasható. Számomra különösen furcsa volt, hogy a kőkör középpontjában friss, max pár napos tűz nyomait lehetett felfedezni. Tehát a mai napig használják szakrális célokra.

Aznap Ennisben éjszakáztunk. A szállásadónál itt sem volt gond, hogy előbb érkeztünk egy nappal. Megmutatta a szobánkat, kipakoltunk, ő pedig azonnal bekapcsolta a fűtést, mert kb 12 fok lehetett. Bementünk a városba körülnézni.
Azon a héten népzenei fesztivál volt, de mivel mi hétközben érkeztünk, semmiféle rendezvényt nem találtunk. Viszont találtunk lemezboltot, ahol meg is vettem a régóta keresett Moya Brennan: Heartstrings koncertalbumot. Vacsoránkat a helyi gyorsétterem-láncnál költöttük el, ahol mindenhová kiírták: minden hús 100%-ban ír marhából készült, illetve a zöldség és köret is teljes mértékben hazai termék. Az írekre egyébként is hatalmas nemzeti öntudat jellemző. Gyakorlatilag nem láttunk multikat, plázákat, (sem mcdonald's-ot) ellenben büszkén hordják az ír gyapjúból készült pulóvert és eszik-isszák a hazai termékeket.
Az eső délután óta folyamatosan esett, így elég hamar befejeztük a városnézést. Abban a hitben mentünk vissza, hogy már meleg szoba vár ránk. A tulaj szerint tényleg meleg lett, szerintem nem volt több 16 foknál. De az egész lakásban ennyi volt. Az tény, hogy az írek nem egy fázós népség...
Cashel vára.
Katedrális.
Temető a várfalak alatt.
Több mint 8 ezer éves kőkör, (montázs 3 képből) illetve a bejárat.

Május 17, vasárnap

Másnap reggel mentünk volna Skellig Rocks-ra, de a rossz idő miatt nem indult hajó. Bár napokig keringtünk a környéken, hátha mégis összejön. Minthogy a delfinnéző hajó sem indult, így az is kimaradt.
Így aznap a Dingle-félszigetet jártuk körbe. Elsőként a félsziget legnagyobb városát, Dinglét néztük meg. Ez egyébként inkább falu méretű volt, két-három hosszú, a tengerrel párhuzamos utcájával. Megcsodáltuk a kikötőt is. Sajnos a helyszínen sem tudtunk hajót találni, aki kimerészkedett volna a nyílt vízre. A parton szép volt az idő, de a tengeren vihar volt. A kikötővel szemben lévő "Oceanworld Aquarium" viszont várta a látogatókat. Az előtérben meglepően nagy ajándéküzletet találtunk, sok-sok olyan aprósággal, amit csak ott láttunk, sehol másutt. Vettem például egy ír-angol szótárat is.

Itt kell megjegyeznem, hogy az írek döntő többsége egyáltalán nem beszéli, vagy a mindennapi életben nem használja az ír/gael nyelvet. Ez alól csak pár terület kivétel (Dingle, Gweedore) – ezeket hívják Gaeltach-nak. Ott minden szinte csak írül volt kiírva, így az a szerencsétlen utazó, aki ezt a nyelvet nem beszéli, bizony komoly gondban van.
Az akvárium viszonylag kicsi volt, de annál nagyobb élményt nyújtott. Volt néhány átlagos méretű akvárium, melyekben különféle tengeri, korallzátonyokról származó halak voltak. A kiállítás fő attrakciója viszont egy hatalmas, plafontól padlóig érő, 4 méter magas és kb tíz méter hosszú falú akvárium, amiről nem is tudtuk, hogy milyen mély, mert a vége nem volt kivilágítva. A sötétségből egyre nagyobb és nagyobb halak bukkantak elő, majd fordultak is vissza. (ráják, cápák, stb.) A víztömeg nagyságát csak tovább növelte, hogy fal erősen kifelé dőlt, így gyakorlatilag alá lehetett menni. A másik, számunkra nagyon érdekes dolog, a rájasimogató volt. Ez egy medence, amiben szelíd, kézhez szokott ráják vannak, akik jönnek is kíváncsiskodni, amint meglátnak valakit. Igaz, ki volt írva, hogy a farkukkal vigyázzunk. A hátuk érdes, a hasuk viszont nagyon puha.

Az akvárium után a Gallarus imaházat vettük célba. Mivel a félsziget nagyon kicsi, és gyönyörűen sziklás, csipkézett partja van az Atlanti-Óceán felé amit körbejártunk.
Az imaház a csücskében van. Apró, egy ablakos épület, melyben tíz embernél több nem fér el. Érdekessége, hogy a köveket kötőanyag nélkül a saját súlyuk tartja össze. Ezt viszont stabilan teszik, mert az épület már több, mint ezer éve áll és egyike a legkorábbi keresztény épületeknek Írországban. Útközben többször is megcsodálhattuk az óceánt és a festői szépségű tengerpartot. Ebédelni is egy gyönyörű kilátással bíró pihenőhelynél álltunk meg. Ahol egy idő után az autóba szorultunk a szél és a szemerkélő eső miatt, de így is rögtön megjelent egy sirály, és minden félelem nélkül koldult az ebédünkből.
Az aznapi szállásunk Killarny mellett a nemzeti park szélén volt. Bár kaptunk részletes útbaigazítást, nem volt könnyű odatalálni. Csak reménykedtünk benne, hogy a házigazdánknak nem fog gondot okozni, hogy egy éjszakával előbb jöttünk, mert a kinti vizeken tomboló vihar miatt elmaradt a Skellig szigeti kirándulás. Végűl megtaláltuk a házat, és az első fura dolog az volt, hogy minden nyitva volt. Az egész országban általában nyitva vannak a kertkapuk, azért mégis számunkra fura volt úgy bemenni valahová, hogy nem a tulaj engedett be. A házigazdánk nagyon örült nekünk, szerencsénkre szoba is volt. Miután kipakoltunk, mondta, hogy menjünk el a nemzeti park bejáratánál lévő kocsmába, ott most élő zene van.

És valóban. Teljes teltház volt, alig találtunk magunknak asztalt. A környékbeliek láthatóan jól érezték magukat, a zenészek is kitettek magukért. Mindenféle korosztályból voltak vendégek, a mellettünk lévő asztalnál egy hat hónapos körüli baba is volt. Látszott, hogy itt a pub a társasági élet színtere, nem a tömény alkoholizmusról szól, mint nálunk. Mert ugye ez nem egy nívós szórakozóhely volt – bár itthon ott sem biztos, hogy a pincérlány melegíti meg a babaételt - hanem a falusi kocsma. Fontos még megjegyezni, hogy Írországban a kocsmákban/pub-okban nem dohányoznak ! Törvényileg megtiltották és mégis telt házak vannak...

A vacsora nagyon finom volt, és iszonyú sok. Ekkora adag birkahúst… nem is hagyományos tányérban hozták ki, hanem még nagyobban. Az este után jóllakva, meleg szobában, és végre puha ágyban már teljesen más volt lefeküdni, mint az autóban...
Dingle jellegzetes festett házai és egy Pub.
Tengeri állatsimogató és az egyik kézhez szokott rája.
A kikötő és egy helyi halászhajó.

Gallarus imaház.
Több mint ezer éves és még mindig megvan, mindez kötőanyag nélkül.
Atlanti-Óceán partja
A sirály, aki egyáltalán nem félt ha kajáról van szó.

Május 16. szombat

Másnap reggel esős, szeles és hideg időre ébredtünk. Ilyenkor még a madarak sem kerültek elő, és a kikötőt megnézni sem tudtuk rászánni magunkat. Az első benzinkútnál a reggeli tejeskávé segítségével összeszedtük magunkat és elindultunk Killiney felé. (érdekes módon mindehol lehetett kapni kávét capuccinot, még a legutolsó helyen is. :-) Már odafele látni lehetett, hogy a Wicklow hegység gyönyörű, amiről később még jobban meggyőződhettünk. A hegyről fantasztikus kilátás nyílt az Ír tengerre, ami akkor szeles, esős időben elég vad benyomást keltett. Megkerestük Enya kastélyát, fotózkodtunk és megnéztük Bono házát is. (U2) Enya kastélyát elnézve minden olyan vád alól felmentettem, miszerint nagyzolás egy kastélyban lakni. Ez valóban egy kis kastély, ráadásul nagyon aranyos. Kifejezetten tetszett, el tudnám viselni. :-)

Majd indultunk tovább a hegység szívében lévő Powerscourt Vízesés felé. Ez a szigetek legnagyobb vízesése. Szép, csöndes helyen volt, igaz, belépős. Hosszabb-rövidebb túraútvonalak indultak ki a víztől, de mi csak egy kicsit körbejártuk, megcsodáltuk a barna vizű patakot, majd mentünk tovább. Írországban többfelé is találkoztunk barna vizű tavakkal, patakokkal. Gondolom, a tőzegből bemosott anyagok színezték meg a vizet. Maga a vízesés el volt kerítve, közel menni nem lehetett. Amilyen nagy robajjal, és magasból alázubogott, nem is gondoltam rá, hogy közelebb menjünk. Az ott levő állatok – mint Írországban mindenhol – megszokták az ember jelenlétét, egész közel engedtek magukhoz. Fotóztunk többféle madarat, és még őzeket is láttunk közvetlen közelről.
A következő állomás a Glendalough kolostor volt. Ezt a kolostort St. Kevin alapított több, mint ezer éve. A területen két tó van, amelyek köré csoportosultak. Az egyik (Felső tó) körül inkább a régebbi épületek találhatóak, pl ott van St Kevin barlangja is, ahová elvonult elmélkedni. Az Alsó tó környékén pedig a később alapított kolostor található. A körtorony még ma is épségben áll, a templomok is többé-kevésbé egyben vannak. A templomok körül temető van, benne több igen régi kelta nagykereszttel. A temetőt a mai napig használják.
Mielőtt tovább indultunk volna arra gondoltunk, hogy enni kellene egy forró levest. Ezt úgy gondoltuk megoldani hogy a pohárba víz, szivargyújtóról működő vízmelegítő be hajrá. Sajnos egy biztosíték elfüstölt. Ha még nem ettetek hideg instant levest akkor ne is próbáljátok ki - szörnyű...

Elindultunk a Hook Világítótoronyhoz. Ez a világ legrégebbi világítótornya, ami rendszeresen működik a mai napig. Már a vikingek is ez alapján kötöttek ki először Írországban. Akkor annyira megörültek a jelzőfénynek, hogy a tornyot üzemeltető szerzeteseket nem bántották. Az idő ekkorra már teljesen elromlott, esett és hatalmas szél volt. A torony egy kis félsziget csücskén van, itt a szél teljes erővel tombolt. Mikor kiszálltunk az autóból, örültünk, hogy meg tudunk állni, akkora széllökések voltak. A tenger vastag, sárga habját tenyérnyi pamacsokban hordta a szél, tovább a mező felé és az autót is elborította. Ízelítőt kaptunk arról, hogy mit érezhetnek a tengerészek viharban. Mi legalább szárazföldön álltunk.

Végigjártuk a tornyot, a tetején ki lehetett menni körülnézni. Ezt azért elég rövidre fogtuk a szél miatt. Az alsó szinten pedig a fenti jelzőfényt adó szerkezetet lehetett megnézni. Ebben egy kis izzó van, amit a sok-sok prizma tesz olyan erőssé, hogy még 50km-re is látható. A végén természetesen irány a suvenir shop plusz egy kis kávé. Utunkat tovább folytatva, már a szárazföldön jártunk, mikor is elállt az eső, és a szél is csendesebb volt. Ekkor két szép szivárványt is láttunk a mezőn egyszerre. Ami viszont a legjobb, hogy ráadásként a végét is láthattuk! Gondoltuk, most megvan a manók kincse!

Megálltunk, Jutka elindult a legelő felé. De a manók kincsétől elválasztott egy mély árok, egy villanypásztor és egy tüskés bozót. Inkább feladta. Aznap este Kinsale-ben vacsoráztunk. Itt sétáltunk egyet a városka színes utcáin, megnéztük a kikötőt, majd kerestünk szálláshelyet magunknak, egy romos ház mellett.
Enya kis kastélya.
Az Ír-tenger
Powerscourt vízesés
Glendalough kolostor
Világítótorony és a tenger.
Na ilyen, amikor tajtékos tenger.
Ami utat mutat a hajósoknak.
Tengeri bóják - a méret a lényeg. (látható az autó a viszonyításhoz)
A világítótorony.
Szivárvány

2009. május 15. péntek

A gép, mellyel indultunk, már eleve késve érkezett Budapestre, majd az indulási időhöz képest még bő húsz perces késéssel is indult. Utána rájöttünk, hogy az írek nem egy kapkodó, idegbeteg nép, de erről majd később. Az Aerlingus járatával mentünk, ami nem fapados járat, de mégis olcsónak mondható. A kiszolgálás jó volt, az utazás problémamentesre sikerült. A késésből nem sikerült behozni semmit, így mire Dublinba értünk már ¾ 11 felé járt. Az autókölcsönző pedig 11ig volt nyitva. A reptéren szétváltunk, én mentem a csomagokhoz, mivel a kocsit úgyis csak a Zsoltnak adják oda.
Az első meglepetés akkor ért minket, mikor kiderült, hogy technikai problémák miatt a kauciót nem tudja levonni a kártyáról. A végén 157€-s ! plusz biztosítás kötése után és 127€ kifizettetése mellett (adó és egyebek) kaptuk meg az autót.
Második meglepetésként meg kiderült, hogy a hölgy érti és próbált beszélni magyarul
(pedig nem volt az) így egész jól megértettük egymást.
(mondjuk ez a meglepi kevésbé fájt mint az első...)
Miután a kulcsot kézhez kaptuk, már láttuk hogy opel lesz. Ezt követően már csak abban reménykedtem, hogy legalább a színe ne legyen piros. Kiváncsian jártuk körbe a parkolóházat. Mivel még egyikünk sem ült jobbkormányos kocsiban, némi bizonytalan mozdulattal és a jobb kéz többszöri ajtóba ütése után, csak sikerült elindulni.
(a váltó bal oldalon van)
Késő este volt már, így keresnünk kellett szálláshelyet. Az első éjszakát a Howth félszigeten készültünk eltölteni, mert ott szép a napfelkelte, hajók, tengeri madarak… Majd egy órát keringtünk, míg végül mindent feladva az egyik partmenti parkolóban álltunk meg aludni.
Megtaláltuk az autónkat amivel több napig fogunk együtt utazni és amiben időnként lakni is fogunk.
Az autón dublini rendszám volt és semmi nem utalt arra, hogy ebben turisták vannak akiknek esetleg semmi fogalmuk sincs a baloldali közlekedésről...
Motor indítás, majd egy utolsó kép mielőtt kimennénk a forgalomba.
Az ír sziget felső részén levő vonal a határt jelöl Írország, és Észak-Írország között. A fenti rész hivatalosan Nagy-Brittaniához tartozik.
Dublin északi felén volt a reptér, onnan indultunk és mentünk a Howth félszigetre ahol végül is az első éjszakát töltöttük.

Már régóta tervezem egy blog inditását ami az utazásainkról szól.
Szeretek utazni, ha van lehetőség mindig megyek. Szeretem a természetet, az erdőket, és az idegen városokat. Túl nagy a világ és mindent magam szeretnék látni, megtapasztalni. Mindegy, hogy Magyarországon, vagy azon túl.
Az utazás célja nem az, hogy a végén elmondhasd itt is jártál, meg ott is (e szempontok szerint mondjuk nem is értem a hegymászókat). Hanem az, hogy amikor "idegen" helyen jársz akkor megismerd az ott élő embereket, az ott levő kultúrát, életformát. Legyen szó az Alföldről, Budapestről, Ukrajnáról, vagy Németországról. Persze az, hogy hová volt/van lehetőségem utazni, az erősen anyagiaktól függ. Azzal tisztában vagyok, hogy Amerikába vagy Kínába pont ezért sosem fogok eljutni.
Vannak akik azt mondják nincs pénzük külföldre, maximum belföldre tudnak utazni. Ez azért téves, mert tapasztalataim szerint (hála a magyar kereskedők, vendéglátók hozzáállásának) sokszor olcsóbb, vagy ugyanannyiba kerül egy külföldi út, mintha azt a pénzt idehaza költenénk el. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az utazási irodák sem pusztán szeretetből, hanem igen komoly haszonért szervezik az utakat. Tehát ha egyedűl mész egyrészt olcsóbb, másrészről sok olyan helyre is eljuthatsz, ahová szervezett csoporttal sosem. Ha valakinek már eleve autója is van, arra meg pláne vonatkozik.
És ez nem duma, saját tapasztalat !