Május 17, vasárnap

Másnap reggel mentünk volna Skellig Rocks-ra, de a rossz idő miatt nem indult hajó. Bár napokig keringtünk a környéken, hátha mégis összejön. Minthogy a delfinnéző hajó sem indult, így az is kimaradt.
Így aznap a Dingle-félszigetet jártuk körbe. Elsőként a félsziget legnagyobb városát, Dinglét néztük meg. Ez egyébként inkább falu méretű volt, két-három hosszú, a tengerrel párhuzamos utcájával. Megcsodáltuk a kikötőt is. Sajnos a helyszínen sem tudtunk hajót találni, aki kimerészkedett volna a nyílt vízre. A parton szép volt az idő, de a tengeren vihar volt. A kikötővel szemben lévő "Oceanworld Aquarium" viszont várta a látogatókat. Az előtérben meglepően nagy ajándéküzletet találtunk, sok-sok olyan aprósággal, amit csak ott láttunk, sehol másutt. Vettem például egy ír-angol szótárat is.

Itt kell megjegyeznem, hogy az írek döntő többsége egyáltalán nem beszéli, vagy a mindennapi életben nem használja az ír/gael nyelvet. Ez alól csak pár terület kivétel (Dingle, Gweedore) – ezeket hívják Gaeltach-nak. Ott minden szinte csak írül volt kiírva, így az a szerencsétlen utazó, aki ezt a nyelvet nem beszéli, bizony komoly gondban van.
Az akvárium viszonylag kicsi volt, de annál nagyobb élményt nyújtott. Volt néhány átlagos méretű akvárium, melyekben különféle tengeri, korallzátonyokról származó halak voltak. A kiállítás fő attrakciója viszont egy hatalmas, plafontól padlóig érő, 4 méter magas és kb tíz méter hosszú falú akvárium, amiről nem is tudtuk, hogy milyen mély, mert a vége nem volt kivilágítva. A sötétségből egyre nagyobb és nagyobb halak bukkantak elő, majd fordultak is vissza. (ráják, cápák, stb.) A víztömeg nagyságát csak tovább növelte, hogy fal erősen kifelé dőlt, így gyakorlatilag alá lehetett menni. A másik, számunkra nagyon érdekes dolog, a rájasimogató volt. Ez egy medence, amiben szelíd, kézhez szokott ráják vannak, akik jönnek is kíváncsiskodni, amint meglátnak valakit. Igaz, ki volt írva, hogy a farkukkal vigyázzunk. A hátuk érdes, a hasuk viszont nagyon puha.

Az akvárium után a Gallarus imaházat vettük célba. Mivel a félsziget nagyon kicsi, és gyönyörűen sziklás, csipkézett partja van az Atlanti-Óceán felé amit körbejártunk.
Az imaház a csücskében van. Apró, egy ablakos épület, melyben tíz embernél több nem fér el. Érdekessége, hogy a köveket kötőanyag nélkül a saját súlyuk tartja össze. Ezt viszont stabilan teszik, mert az épület már több, mint ezer éve áll és egyike a legkorábbi keresztény épületeknek Írországban. Útközben többször is megcsodálhattuk az óceánt és a festői szépségű tengerpartot. Ebédelni is egy gyönyörű kilátással bíró pihenőhelynél álltunk meg. Ahol egy idő után az autóba szorultunk a szél és a szemerkélő eső miatt, de így is rögtön megjelent egy sirály, és minden félelem nélkül koldult az ebédünkből.
Az aznapi szállásunk Killarny mellett a nemzeti park szélén volt. Bár kaptunk részletes útbaigazítást, nem volt könnyű odatalálni. Csak reménykedtünk benne, hogy a házigazdánknak nem fog gondot okozni, hogy egy éjszakával előbb jöttünk, mert a kinti vizeken tomboló vihar miatt elmaradt a Skellig szigeti kirándulás. Végűl megtaláltuk a házat, és az első fura dolog az volt, hogy minden nyitva volt. Az egész országban általában nyitva vannak a kertkapuk, azért mégis számunkra fura volt úgy bemenni valahová, hogy nem a tulaj engedett be. A házigazdánk nagyon örült nekünk, szerencsénkre szoba is volt. Miután kipakoltunk, mondta, hogy menjünk el a nemzeti park bejáratánál lévő kocsmába, ott most élő zene van.

És valóban. Teljes teltház volt, alig találtunk magunknak asztalt. A környékbeliek láthatóan jól érezték magukat, a zenészek is kitettek magukért. Mindenféle korosztályból voltak vendégek, a mellettünk lévő asztalnál egy hat hónapos körüli baba is volt. Látszott, hogy itt a pub a társasági élet színtere, nem a tömény alkoholizmusról szól, mint nálunk. Mert ugye ez nem egy nívós szórakozóhely volt – bár itthon ott sem biztos, hogy a pincérlány melegíti meg a babaételt - hanem a falusi kocsma. Fontos még megjegyezni, hogy Írországban a kocsmákban/pub-okban nem dohányoznak ! Törvényileg megtiltották és mégis telt házak vannak...

A vacsora nagyon finom volt, és iszonyú sok. Ekkora adag birkahúst… nem is hagyományos tányérban hozták ki, hanem még nagyobban. Az este után jóllakva, meleg szobában, és végre puha ágyban már teljesen más volt lefeküdni, mint az autóban...
Dingle jellegzetes festett házai és egy Pub.
Tengeri állatsimogató és az egyik kézhez szokott rája.
A kikötő és egy helyi halászhajó.

Gallarus imaház.
Több mint ezer éves és még mindig megvan, mindez kötőanyag nélkül.
Atlanti-Óceán partja
A sirály, aki egyáltalán nem félt ha kajáról van szó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.