Igaz, hogy néztem időjárás előrejelzést, ahol azt írták 10 fok alatt lesz éjjel, de hajnalban a sátorban, sokkal hidegebb van mint gondolnánk. Ráadásul beigazolódott a félelmem, az eső is esett. Mi szerencsére nem áztunk be, de útitársunk egész éjjel vizet mert a sátorból. Reggel az ébren töltött és fázós éjszaka után bonthattuk le a csuromvizes szállásunkat. A reggeli után azonnal indultunk és még soha nem örültünk ennyire az autófűtésnek mint akkor...
Aznapra csak Moszna kastély szerepelt a tervben, estére pedig helyet foglaltunk egy szczecin-i kempingben. Útközben rájöttünk mekkora szerepe van annak, hogy a GPS-nek neve van. Ugyanis az útiterv készítésekor, az engedélyezett úttípusoknál benne maradt a földút. Ezért olyan helyekre is elvitt minket, ami a térképeken nincs. - Egy apró földúton találtuk magunkat, melynek egyik oldalán üdülőövezet, másikon egy hatalmas szakadék volt. Igaz, hogy a kilátás szép volt, de az út nagyon keskeny. Visszafordultunk volna, de olyan keskeny volt, hogy nem mertünk megpróbálkozni ezzel. Majd addig mentünk, míg egyszer csak vége nem lett, az út közepén kereszteben egy ház állt. Na ekkor mér muszáj volt valahogy megfordulni és újratervezni. Az ilyen kis kitérők a valóságban akár 1-2 órás időveszteséget is jelentettek, de mint később kiderült, sokszor olyan érdekes helyekre is eljutottunk emiatt, ahová egyébként sose mentünk volna. (mindenesetre Andrea útközben kapott hideget-meleget, minden volt, csak rendes, tisztességesen dolgozó GPS nem... :-)
Mosznát sem találtuk meg elsőre. Nem csak azért, mert eldugott helyen van – ezzel Andrea még elboldogult volna, hanem az akkor szokásosnak mondható útfelújítások miatt több kerülőre kényszerültünk. Moszna az erdő közepén fekszik. A kastélyt még a múlt században építették, jelenleg idegszanatórium működik benne. Nem éppen zárt intézet, ezért elég sok látogató fordul ott meg. (aztán persze tudd eldönteni, hogy ki az ott lakó beteg és ki a turista) Ide eredetileg csak belépő kifizetésével lehetett volna bemenni, de mint később ezt is többször is tapasztaltuk, Lengyelországban szinte csak belföldi turizmus létezik, annyira nagy az ország. Ha meg arra téved egy idegen – pláne ha magyar- akkor annak nagyon örülnek, és egyrészről ezért, másrészről a náluk is tapasztalható nyelvtudás teljes hiánya miatt ingyen beengedik. A kastély olyan, (a lenti képeken majd látni is) mint egy Disney kastély. Több terme is meg van nyitva a látogatók előtt, amiket bejártunk. Barangoltunk a kastélyparkban és egyben rengeteg beállított fotót is készítettünk.
Utána megint útra keltünk, mert még előttünk állt a leghosszabb egy napra tervezet szakasz autóval. Csupán egyszer álltunk meg délután enni. Mindezek ellenére, egy idő után már sötétedett, de még mindig messze volt Szczecin. Ekkor döntöttünk úgy, (mert késő este a sötétben már nem jó sátrat állítani még egy kempingben sem) hogy egy erre alkalmas és szimpatikus helyen megállunk valahol éjszakára. Végül az autóúttól nem messze, egy sötét fenyves erdőben álltunk meg. Igyekeztünk egy úthoz közeli, de nem látható helyet választani, mert Lengyelországban nem célravezető vadkempingezni. Túl sok a bölény és a medve, amit hatalmas táblákon is jeleznek. "Medveveszély miatt tilos a kempingezés!" Cordell nem is mert sátrat verni, inkább az autóban aludt. (Zsolt persze előtte még azért elmondta neki mi a teendő, ha egy medve az éjszaka közepén elkezdi rángatni az autót... :-))
Mi felállítottuk a sátrunkat és kint aludtunk mert úgy gondoltuk, hogy viszonylag közel van az út és majd futunk ha kell. Később már az autók zaja is elmarad és csönd lett. A talajt vastagon borította a moha és a tűlevél ezért kényelmesen elhelyezkedtem. Jól fel voltam öltözve ezért nem fáztam, ráadásul még a friss levegő is elaltatott.
Így életem egyik legnyugodtabb éjszakáját töltöttem el ott.
erdei útSok kilométeren keresztül ilyen utakon mentünk.
Moszna kastélySzerintem olyan mint egy Disney kastély.
Mosznai kastélyA kastélyudvar egy része
mosna castlePoland castlesLengyel kastélyCsontvázEzt a csontvázat láttuk az ablakban. Nem jöttünk rá, miért van ott...
Mosna kastély belülrőlA kastély belsejéről egy kép.
RainbowvadkempingSátorhelyünk a medveveszélyes erdőben egy tisztáson.
poland map

A bejegyzés trackback címe:

https://totoro.blog.hu/api/trackback/id/tr451783307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása