A mai napra már csak a hazaút volt tervezve. Délelőtt még sétáltunk egyet a városban, ahol a tegnapi nyüzsgéssel ellentétben most teljesen kihalt volt minden. Utána elmentünk Edith szüleihez, mert hivatalosak voltunk a vasárnapi ebédre. Később megköszönve a vendéglátást, viszont hívtuk őket, hogyha van rá lehetőség mindenképpen jöjjenek el hozzánk Magyarországra. Majd elindultunk hazafelé.

Már Szabadkánál jártunk, amikor a városból kifelé menet egyszer csak előugrott egy rendőr a bokor mögül, trafipax-al a kezében. Úgy tűnt gyorsabban mentünk a kelleténél.
(50 helyett 60) Szerb nyelven bemutatkozott, majd rögtön mutatta is, mennyivel mentünk és hogy mennyi is az annyi amit fizetni kell. Mivel egy kukkot nem értünk szerbül, ezért átirányított a másik rendőrhöz, aki pár szót beszélt angolul, így ő tovább dolgozhatott azon, hogy lefüleljen újabb "veszélyes" bűnözőket. Mivel szinte semmi pénzünk nem volt visszafelé a helyi valutából, ezért jó Magyar szokás szerint elkezdődött az alkudozás...
Javasoltam neki, hogy elmegyek egy bankautomatához és majd visszajövök a pénzel... :-) Erre azt mondta OK, de akkor hagyjam ott letétbe az útlevelet. Nos aki gyakran jár külföldön az tudja, hogy egy turistának legfőbb értéke az útlevele, ezért ebbe nem mentünk bele. Elhangzottak további, különféle variációk de sehogy sem akartak büntetés nélkül elengedni. Valamiért úgy gondolták, ha átlépjük a határt, akkor otthonról már nem fogjuk befizetni az összeget... Mi megmutattuk mennyi pénz van nálunk, később már a jó erős magyar forintot is, hogy ez van, csak ezt tudjuk felajánlani. A rendőr visszautasította a lehetőséget. Azt mondták amit kérnek, arról papírt is adnak, a mi forintunkkal meg nem tudnak mit kezdeni. (...na ennyit ér a forint) Miután ők nem engedtek, (én meg nem fizetek) témát váltottak. Megkérdezték miért is jöttünk ide, nem piacolni? Mi mondtuk hogy pár napra jöttünk és Újvidéken voltunk meg Belgrádban, mint turista. - Na ez volt a kulcsmondat. - Tudni kell, hogy a szerbek nagy erővel próbálják becsalogatni a turistákat, de az ország híre miatt ez nagyon nehezen megy. Miután láttuk, hogy ezen meglepődtek, ekkor elővettük még az első napon, a rendőrségtől kapott papírt, hogy hol szálltunk meg és hogy miért is jöttünk. Így bizonyítottá vált, hogy valóban turisták vagyunk, ennek hatására végül elengedtek minket. A végén még azt is megbeszéltük, hogy az egyikőjük rokonát is pont úgy hívják, mint a vendéglátónkat...

Érdekes volt, hogy az egész beszélgetés nem fenyegető, agresszív hangnemben zajlott, látszott, hogy ők is megoldás próbálnak találni a helyzetre. A hátralévő pár kilométer alatt igyekeztünk gond nélkül eljutni a határig ezért a biztonság kedvéért minden sebességhatárt betartottunk. Ott úgy egy órás várakozás után jutottunk át, ami a Magyar Schengeni határnak volt köszönhető.

Összegzés : Itthon ha szóba kerül, azt szokták a hatásvadász híradások sugallni, hogy az egész Vajdaságban, Újvidéken csak magyarok élnek, akiket folyamatosan zaklatnak a szerbek. Szegénység van, zavarosak a viszonyok, és nem érdemes odamenni, mert az ott élő magyarok is inkább ide jönnek.
Ehhez képest nem nagyon boldogultam a magyar tudásommal – értsd nem nagyon beszélt senki sem magyarul. Ha valaki mégis tudott pár szót, azt lelkesen használta. Az ország gyakorlatilag az utolsó kis házig fel van újítva, a közterek tiszták és gondozottak. Ott sincs mindenre pénz, ez is látható volt több helyen, de az emberek nem taposták egymást a boltban, sem az utcán és a buszon sem. Akikkel mi találkoztunk, azok türelmesek, nyitottak voltak és többségében beszéltek idegen nyelvet. Nem vitatom, nem lennék a közelben, ha egy szerb bedühödik, de azért sok kell, hogy kihozza valami a béketűrésből.
Ennek megfelelően egyszer sem találkoztunk semmilyen hátrányos megkülönböztetéssel, sőt, a szerb közönségű pubban is magyar focimeccset néztek. Persze tudjuk, hogy ez az utazás Szerbiába csak egy kis kiruccanás volt és alapvetően keveset láttunk az egész országból, de pontosan ezért, majd megér még egy utat hosszabb időre, és még délebre.
- majd meglátjuk...

A sétálóutca másnap reggel.

 
Akármerre néztem, Zastavát és Yugo-t láttam.

Így kell újraéleszteni egy autógyárat: gyártsunk Fiat Punto-t, Zastava 10 néven. :-)

Utcakép.

Kávézónak használt vasúti kocsi, elötte egy síndarab, rajta: Diósgyőr 1911

...és még egy Zastava. Ilyen régi típusból is sokat láttunk.

A háttérben levő buszon első ránézésre Ikarus feliratot olvasni de valójában Ikarbus. :-)

Ilyen is volt: 1969-1976 közt gyártot Citroen Ami8

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.