Másnap, reggeli után elindultunk Újvidékre. Előtte még el kellett intézni egy fontos dolgot. Szerbiában, ha több napra mész, be kell jelentkezni a rendőrségen, hogy hol és kinél szállsz meg. Emiatt elmentünk Óbecsére a helyi rendőrőrsre és végigmentünk a bürokrácia útvesztőin. Venni kellett két nyomtatványt, sorban álltunk, közben értelmeztük a szerb nyelven írt sorokat illetve váltottunk pár szót a rendőrökkel. Még jó hogy volt velünk egy szerbül beszélő ember. Érdekes volt találkozni olyan rendőrőrssel ahol klasszikus tányérsapkás rendőröket láthattunk. A bútorok és a légkör meg olyan volt, mint amilyet mostanában csak a retró hangulatú filmekben látni.

Óbecse egy kellemes kisváros rengeteg zöldterülettel. Város mellett folyik a Tisza, a szép őszi időben érdemes arra sétálni. Ott meg is találtam álmaim házát a parton, bár azért biztos lenne bennem egy kis félsz, ha ott kéne laknom. Az árterület miatt sosem lehet tudni, hogy a folyó mikor teszi tiszteletét a nappaliban.
Ezen a szakaszon nagyon kanyargós volt a meder, a túloldalt pedig gyönyörű őszi erdőt láttunk. Kicsit lejjebb volt a Duna-Tisza Csatorna zsilipje. Érdekessége, hogy a múlt században építette Türr István. (a Türr István Gimnáziumba jártam :-) Ezért maga a zsilip, és a körülötte levő dolgok a kornak megfelelő módon, apró téglákkal volt kiépítve. A meder és a kiszolgáló épületek is eredeti állapotban voltak. Mellette több tájékoztató táblát is találtunk, melyeken a környék vízrajza és a zsilip története volt olvasható. Ezen kívűl találtunk még egy olyan táblát is, amelyik egy régi kivégzésnek állított emléket. Ilyen, különféle erőszakos dolgok mementójaként állított táblát sokfelé találtunk Szerbiában.
Séta után visszamentünk az autóhoz és elindultunk Újvidékre. Ott a következő szálláson (Edithnél) lepakoltunk, majd mentünk a péterváradi várhoz.

A Duna egyik partján Újvidék van, a másikon Pétervárad és a vár. Helyi járatú busz közlekedik a hídon át, mi is azzal mentünk. A túlparton egy kis várnegyedet találtunk, hangulatos, emeltes lakóházakkal, ezek tetején meg a vár. Onnan gyönyörű kilátás nyílt a városra és a környékre. A várat egyik oldalról a folyó és a várnegyed határolta, másikról meg hatalmas területeken keresztűl húzódó földsáncok voltak. Az évszázadok során megmaradt, szintén hatalmas területeken kanyargó alagútjáratokról mesélnek a helyi legendák. Októberben elég kevesen voltak, csöndes, nyugodt hely volt. Nyáron az épületek földszintjén nagyon sok szezonálisan működő kávézó, teázó, galéria nyit ki, és rengeteg a látogató. Az egész vár gyönyörűen felújítva, irigylésre méltó, nagyon jó állapotban van. Középen egy elegáns szálloda és több nyilvánvalóan nagyon drága étterem is van. Sokat sétáltunk fent, sok fotót is készítettünk. Nagyon megfogott a vár misztikuma, a sok legenda, a már füves réges-régi földsáncok, várfalak és a kísértetekről szóló történetek. Visszafelé egy péterváradi kitérő után gyalog indultunk a város felé. Elmentünk a Vajdasági parlament mellett, és lesétáltunk a Duna partra is. Ott találtunk egy emlékművet, ami a II. világháború alatt, a magyar hadsereg által végbevitt népirtás emlékére állítottak.
Majd egy óriásplakátokból álló fotósorozatot a város és a hidak 1999-es bombázása előtti és utáni állapotokról. (aki nem emlékezne, 99-ben Magyarország átadta légterét az amerikai hadseregnek, hogy ott "rendet" tegyen) Itt egy kicsit úgy éreztem, nekünk, magyaroknak túl sok közünk volt ezekhez szörnyűségekhez, még akkor is, ha mi itthon, ezt az évek távlatából nagyon jól meg tudjuk magyarázni magunknak. (és ne csodálkozzunk, ha vannak szerbek akiknek nem vagyunk a szívük csücske) Ebből kifolyólag a szerbeknek több okuk lenne utálni minket, mint amennyire nálunk egyeseknek a szlovákokat... Itt gyorsan meg is jegyezném, hogy soha, semmilyen negatív élményünk nem volt sem a szlovákokkal, sem a szerbekkel és még az ukránokkal sem...

Lassan beértünk a belvárosba, ahol megnéztük a nagytemplomot is. Ezt a templomot nemrég újították fel, és a freskókon, az ólomüvegablakokon sok-sok magyar felirat, mondat volt olvasható. A belváros nagy részét széles sétálóutcák alkotják, melyeken végig különféle vendéglátóipari egységet sorakoznak: sörözők, éttermek, cukrászdák, pubok. Több könyvesboltot, és suvenírboltot láttunk, de viszonylag kevés ruha vagy műszaki üzletet. - Ezt már több országban tapasztaltuk, hogy nincs ekkora vásárlási láz, mint nálunk, nem státusz-szimbólum egy-egy márkásabb ruhadarab vagy jobb mobiltelefon. Az emberek inkább szórakozásra, társas programokra költik a pénzüket.
Mivel már elég éhesek voltunk, beültünk egy apró pizzériába. Az elsődleges cél egy ír pub volt, de mivel ott enni nem tudtunk, ezért előtte muszáj volt vacsorázni. Miután jóllaktunk, a Red Crow Pub nevű helyre mentünk. Belépés után tapasztaltuk, hogy elég sokan vannak már, pedig még viszonylag korán volt. Letelepedtünk egy asztal mellé. Míg az italunkra vártunk, alaposan körülnéztünk. A pub pont úgy nézett ki, mint ha Írországban lennénk, sőt, egy kicsit „lepukkantabb, kocsmásabb” volt. Ez nekem kifejezetten tetszett, valahogy még közvetlenebb hangulata volt. Hatalmas plazmatévén épp a magyar U20 foci válogatott világbajnoki bronzmeccse ment. Többen nézték a helyszínen, jó volt úgy szurkolni a hazai csapatnak, hogy az egész pub-ban csak mi voltunk magyarok. Miután nyertünk, jó hangulatban indultunk hazafelé.
Tiszakanyar
Múlt századi zsilip.
Péterváradi vár.
Ez a toronyóra most 2 óra 7 percet muatat. Fel van cserélve a kis és nagymutató, mert messziről nézve az óra sokkal fontosabb mint a perc.
A végtelennek tűnő vár melletti árok és sánc rengeteg.
Egyik híd a vár előtt. (ami maradt belőle)
A II. világháborús emlékmű, a táblákon nevek olvashatóak.
Felújított Magyar templom a sétálónegyedben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.