2009.október

Már régóta terveztük, hogy meglátogatjuk Szerbiában élő barátnőmet, Edith-et. Őt az interneten keresztül ismertem meg, de mindig volt valami, ami miatt csúszott a dolog. Aztán egyszer csak úgy alakult, hogy el tudunk menni. Az uticél Bácsföldvár és Újvidék volt.

Említést kell tegyek arról, hogy amikor itthon bárkinek említetettem hova készülünk, mindenki egyből pánikba esett. Szerintük ott hatalmas a szegénység, zavarosak a viszonyok (épphogy nem lőnek) és meg ne merjünk szólalni magyarul, mert azonnal megvernek. Nekem már az elején gyanús volt ez a dolog, mert Edith soha semmi ilyesmiről nem mesélt, és ha ennyire problémás lenne az út, nyilván nem hívna. Úgy gondoltuk egy-két jótanácsot biztosan adna, ha ilyesmitől tartanunk kellenne. S bár volt bennünk egy kis izgalom, azért különösebb rákészülés nélkül vágtunk neki az útnak.
Csütörtökön munka után indultunk és a magyar határig autópályán mentünk, onnan pedig még két órát autóztunk, de estére végül odaéértünk.
Az első furcsaság maga a határ volt. Mivel Szerbia (egyenlőre) még nem uniós ország, oda útlevél kell, és kellőképen átnézik az adataidat mielőtt átengednek, ezért arra számítottunk, hogy olyan hosszú lesz az átjutási idő, mint mondjuk Ukrajnában. (az a határetkelő mondjuk egy külön szabályokkal teli világ, de erről majd máskor) Ehhez képest most olyan gyorsan átjutottunk, hogy a térképet sem volt időm előszedni. Ott kezdett a dolog érdekessé válni mert addigra besötétedett, és nekünk nem volt másunk, csak egy fénymásolt, fekete-fehér Szerbia térképünk. Hiába volt ott a GPS a legújabb, legfrissebb térképpel, ott derült ki, hogy a Vajdaság nem szerepel benne a kellő részletességgel. A navigáció szerint az egész Vajdaságban 3-4 főút van, falvak városok meg szinte semmi. Ennek természetesen köze nem volt a valósághoz. Ettől függetlenül azért teljesen magabiztosan haladtunk tovább dél felé. Csak egyszer tévedtünk el, amikor a térképen jelzett lehajtónál nem hajtottunk le az autóútról, de a következő lejárónál pótoltuk, így csak egy kisebb kitérőre kényszerültünk. Pár nappal később hazafelé, már világosban láttuk, hogy az ekkor eltévesztett lehajtó nem is lehajtó, hanem egy keresztben levő út egy a felüljárón. Arra meg nem igazán lett volna lehetőség ráhajtani.

Mindenféle településtérképet letöltöttem a netről amit csak tudtam, kivéve persze Bácsföldvárt, a célállomást. :-) Azt teljesen elfelejtettem, és erre csak a falu határában jöttünk rá. Megkerestük a falu központját, (mi lenne más mint egy templom) felhívtam Edithet, aki kijött elénk így már probléma nélkül odataláltunk. Érkezés után megismerkedhettünk a családdal is, majd vacsora után még beszélgettünk.
Megbeszéltük az aktuális gazdasági helyzetet és megvitattuk, hogy jó-e az europai unió tagjának lenni vagy sem.

Képek most nincsenek...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.