2009. május 25. hétfő

Az utolsó éjszakát egy több csillagos szállodában töltöttük, ami egy újonnan épített, lakó és szállodapark negyedben volt. Ez egy drága szállás lett volna, de azért jöttünk mégis ide, mert akciós áron adták ki az utolsó szobákat. Ehhez képest mégis itt történt meg, hogy mikor odaértünk, nem tudták kik vagyunk, mert a rendszerben elveszett a foglalásunk. Egy-két kényelmetlen perc és alapos magyarázgatás után a foglalót mégsem kellet újra kifizetni. Azt mondták, majd leverik a közvetítőn. Kifizettük a kaukciót, ami arra szolgál, hogy ha bármi rongálás történik a szobában, akkor az lenne a fedezet. Természetesen, miután hazaértünk ezt az összeget később vissza is utalták.
-Nagyon fontos, hogy ha előre foglalunk szállást, mindig legyen ott a kinyomtatott levél a rendelésről és a visszaigazolásról is. Nálunk minden szálláshelyen kéznél volt és most is ez könnyítette meg a dolgunkat.

Aznap reggel rádöbbentünk, hogy az elmúlt napokban mennyire másik világban jártunk. Eddig az emberek kedvesek, nyitottak és barátságosak voltak. Aztán lassan vissza kellett térnünk a való világba. Az étteremben svédasztal jellegű kiszolgálás volt. A mennyiséggel nem is volt gond, viszont pár perc különbséggel jött egy falka nyugdíjas (?) német turista, akik egymással küzdve, hangoskodva és minket taszigálva is harcoltak a pirítósért. Az első meglepetés után rájöttem hogy nem csak Magyarországon nem tudtnak viselkedni. Persze mondanom sem kell, pillanatok alatt alkalmazkodtam. (elvégre Budapesten nőttem fel) -nehogy már kifogjon rajtam egy csapat német turista :-)
Miután beszereztünk minden ennivalót a svédasztalról, és hangos beszélgetések háttérzaja mellett elfogyasztottuk a reggelinket, úgy döntöttünk, hogy akkor most gyorsan elmenekülünk, hiszen ha ezek itt végeznek, kijelentkezéskor a recepció pultját is lefoglalják egy órán keresztül...

Az utolsó napra igazán nagy terveink már nem voltak. Délelőtt még sétáltunk egyet, közben találtunk egy Magyar élelmiszereket forgalmazó boltot is. (mint utólag kiderült több is van Dublin-ban) Ez azért alakult így, hogy az ott élő, dolgozó magyaroknak ne hiányozzanak a megszokott hazai ízek. Érdekes volt még az is, hogy találtunk több szuvenír boltot, ahol hihetetlen mennyiségű kínálat volt több emeleten, a legolcsóbb dolgoktól a legdrágábbakig. Eme boltok a város különböző pontjain megtalálhatóak voltak és nem csak egy sétáló utcára korlátozódtak mint nálunk. Itt elköltöttük a maradék pénzünket ajándékokra, többek közt vettünk egy tradicionális ír hangszert is magunknak. Nem, nem hárfát, (az egy kicsit drága lett volna) hanem egy bodhran-t.

Az egyik legérdekesebb dolgot egy parkban láttuk.
(Itt most érdemes a bejegyzés aljára tekerni és megnézni az első két képet.) Szóval volt egy köztéri szobor a parkban, ami úgy volt kitalálva hogy az elemeket függőlegesen forgatni lehetett a tengelyük körül. Ezt nagyon nehéz volt elérni, mert egyrészt nem volt alacsonyan, másrészt csak többszöri nekifutásra sikerülhetett mert nem forgott könnyen. Azt is úgy, hogy legalább két ember felváltva két oldalról adott neki lendületet. Tehát mindenki kénytelen volt összefogni valakivel. Ha az átforgatás már majdnem sikerül és már csak a holtponton kellene átbillenteni, akkor az éppen arra sétáló emberek megálltak, figyeltek, majd amikor végre sikerült, akkor mindenki megtapsolták őket. Utána mindenki ment tovább a maga útján. Pár perc múlva újabb két ember odamegy és megpróbálja elfordítani az elemeket... Szerintem ez hihetetlen jó ötlet, egyszerű és olcsó megoldás arra, hogy az embereket összefogásra ösztönözze.

Következett a reptér és az autóleadás. Ott több mint egy órás keresgélés után találtuk meg a kölcsönzőt. Már maga a reptér is meglepetés volt, mivel pár nappal előtte nem tűnt ilyen nagynak, pláne úgy, hogy a könnyűszerkezetes épület sem volt ott addig. Az építkezés miatt a GPS sem boldogult. Amikor leadtuk az autót, átnézte az erre szakosodott figura kívülről, hogy lát e valami problémát. Miután elmagyaráztam neki, hogy ami karcot lát az optikai csalódás, ha meg mégsem, akkor az úgyis lejön a mosás után, akkor átvette az autót. Majd reménykedtünk, hogy időben odaérünk a becsekkoláshoz, mert késésben voltunk. Később mikor már a repülőgéphez álltunk sorba, az utasok nagyobb része tolakodott, beelőzött, és kisebb viták is kialakultak. Úgy éreztük jó sorban állunk, hiszen még el sem indultunk hazafelé de mintha már Magyarországon lennénk. :-)
A parkban levő szobor, amit többen próbáltak mozgásba hozni.
Öltönyös emberek is próbálkoztak. - Biztos éppen levezették a munkahelyi feszültséget.
Belvárosi utcakép.
Magyar élelmiszerbolt az egyik kis utcában.
DKV egyik járata
Érdekes épület a városban.
Típikus lakóház.
Itt Gárdának hívják a rendőrséget és nem police-nak.
Itt már hazafelé repülve Visegrád látható.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.